Mese Csöpiről, a kis rigóról

Forrás: http://taborozok.network.hu/blog/taborozok-eletkepek-hirei/madarak-es-fak-napjara-mese-csopirol-a-kis-rigorol

MME - feketerigó fióka
(Érdekes cikk az MME honlapján >>>> A talált madárfiókák...)

Élt egyszer a kerekerdőben egy rigópár. Szép fészket is építettek a bokrok közé. Vékony, de erős gallyakból fonták, fűszállal és puha pihetollakkal bélelték. A rigómama lerakott négy picurka kis tojást, és a papával mindketten nagy szeretettel, odafigyeléssel vigyáztak rá.
A mama naphosszat melengette a tojásokat, többször megforgatta őket, a papa pedig a közeli bokrokon és fákon figyelt, nehogy valaki zavarja a költést. Messzehangzó énekével boldogan adta tudtára a környék lakóinak, hogy itt nemsokára négy kisrigó fog kikelni a tojásból. Arra persze nagyon vigyázott, nehogy túlságosan közel csalogassa a környék falánk, cirmos kandúrját vagy a félelmetes fészekrabló hollót, estleg a ragadozó karvalyt.

Telt múlt az idő és egyszer csak a rigómama boldogan újságolta párjának, hogy már hallja is, hogy a kicsinyek hogyan kopogtatnak belülről a tojáshéjakon; bizony, holnap reggelre áttörik kis csőrükkel azt, és ki is fognak kelni.
Így is lett. Négy kis pelyhes rigófióka bújt ki a tojásokból. A legkisebb, aki legutoljára bújt ki, a Csöpi nevet kapta – talán éppen azért, mert ő volt a legkisebb. Csöpp kis rigófióka volt, de nagyon élénk! Amikor a mamája vagy a papája megérkezett a fészekhez egy-egy finom, kövér gilisztával, bizony ő tátotta legnagyobbra a száját, hogy neki jusson a legjobb falat. Ez persze nem mindig sikerült, hiszen szülei ugyanolyan gondosan etették a többieket is, mint őt.
Szépen éldegélt a rigócsalád, a szülők szorgalmas munkája révén a kisrigók gyorsan cseperedtek és tollasodtak. Amikor a macska vagy a karvaly kóborolt a fészek környékén, a rigószülők gyorsan csendre intették a csivitelő kicsiket, akik szófogadóan meg is lapultak a fészek mélyén, amíg a veszély el nem múlt. Olyan szépen megerősödtek, hogy egy szép júliusi napon már elkezdhették szárnyaik próbálgatását. Kiugrottak a fészekből és a bokrok alatt rejtőztek el. A szüleik ide hordták nekik a táplálékot. Addig, amíg ők gilisztavadászaton voltak, a kicsik próbálgathatták a repülést. A szülők persze felhívták a fiókák figyelmét arra, hogy legyenek óvatosak, bárki arra jár, gyorsan röppenjenek vagy fussanak be a bokrok alá! Csöpi is így éldegélt a bokrok alatt, azonban kicsit lustácska volt. Inkább szaladgálni szeretett; a repülést alig-alig próbálgatta. (Pedig, ha tudná milyen nagy szüksége lesz neki majd arra!) A finom gilisztákért is a mamája vagy papája elé szaladt, hiába mondta az neki, hogy inkább próbáljon meg felröppenni.
Történt egyszer, hogy a rigószülők kicsit sokára érkeztek meg, Csöpinek már nem volt türelme várni. Messze merészkedett a bokroktól, hátha hamarabb meglátja mamáját vagy papáját. Sétált, ugrándozott, megszemlélte a sárga gólyahírt, rácsodálkozott az égszínkék nefelejcsre (meg is csipegette egy kicsit), jót kortyolt egy kis tócsa friss vizéből, amelyben a tegnapi eső vize gyűlt össze. Sütött a nap és Csöpi jól érezte magát: szép volt körülötte a világ.
 
Hirtelen furcsa érzése támadt. Biztosan ti is éreztetek már ilyesmit; megérzi azt az ember – akarom mondani: kisrigó –, ha valaki figyeli. Hátrafordult, és éppen abban a pillanatban, amikor egy sötét árnyék suhant feléje! A macska volt az.
– Menekülni kell! – jutott egy szempillantás alatt Csöpinek eszébe anyja tanítása, és már rohant is, ahogy csak a lábai bírták. Rohant, rohant, de már érezte, hogy elveszett! A lábaiból kezdett kifogyni az erő, és a bokrok messze voltak... még egy pillanat és bekapja a macska!
– Repülj! – hallotta ekkor a kiáltást.
Az anyja kiáltott, aki visszaérkezve már messziről észrevette a veszélyt. Csőréből az összes gilisztát kiejtve sietett kicsinye segítségére. De már késő volt. Nem tudta már elterelni Csöpiről a macska figyelmét, csak egy kiáltásra futotta: „Repülj!” És éppen abban a pillanatban, amikor a macska a száját kitátotta, hogy félelmetes fogai közé ragadja a kismadarat, Csöpi az utolsó erejét is összeszedve, elrugaszkodott...
Az utolsó pillanatban feltört benne az ősi ösztön: a madárnak repülnie kell! Néhány szárnycsapás, és Csöpi anyjával együtt beröppent az oltalmat adó bokrok közé. Testvérei is rémülten figyelték a jelenetet, és megnyugodva vették körül a remegő kismadarat, mikor megmenekült. Csöpi első repülése az életét mentette meg. Nem is feledkezett meg a gyakorlásról soha többé, és pár nap múlva már vígan kanyarogva repült a fák között. Ügyesen röppent ágról ágra, hogy megtanulja még mindazt, amit egy kisrigónak kell ahhoz, hogy felnőhessen.